|
Angyalozás
2016.06.21 / M DOKUMENTUMRIPORT / 18'42"
Keresztelő Szent János ünnepének vigíliáján a csíki székely falvak népe falurészenként lombsátrat készített – néhol a legutóbbi időkig – valamelyik ház előtt. Ebben az imasátorban az előimádkozó vezetésével olvasókat és litániákat imádkoztak az összegyűlt szomszédok.
Marosvásárhely Fekete Márciusa
2020.03.17 / M DOKUMENTUM / 62'10"
30 évvel ezelőtt furcsa esemény határozta meg Marosvásárhely sorsát az elkövetkező évekre: görgényvölgyi és Torda környéki román falvakból hoztak be botokkal, fejszékkel és vasvillákkal felfegyverzett román parasztokat, akik rátámadtak március 19-én az RMDSZ székházra, majd március 20-án a főtéren békésen tüntető magyarokra.
Szemből, halál
2016.11.01 / M DOKUMENTUMRIPORT / 49'49"
Ezerkilencszázhetvenhat november hatodikán hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Szilágyi Domokost, a romániai magyar költészet zsenijét, aki tíz nappal azelőtt tűnt el, és akinek a holttestét a közeli erdőben, egy vadcseresznyefa alatt találták meg.
Resica
2016.07.18 / ERDÉLYI VÍZERŐMŰVEK / 25'20"
A Hegyi Bánság, azaz nagyjából a mai Krassó-Szörény megye a az elmúlt századokban Délkelet-Európa legiparosodottabb vidékének számított. Számos, világszinten is újdonságnak minősülő műszaki újdonságot próbáltak ki, illetve alkalmaztak sikerrel az itteni mérnökök, vállalkozók.
Az én márciusom
2016.03.21 / M DOKUMENTUMRIPORT / 20'32"
Szerkesztőségünk nyugdíjas munkatársa, Simonffy Katalin vehette át idén az Aranytoll-díjat. Az életműdíjnak számító Aranytollat Budapesten, a Magyar Sajtó Napja alkalmából szervezett ünnepségen, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában vette át.
In memoriam Kovács Killár Katalin
2016.04.28 / M DOKUMENTUMRIPORT / 48'19"
2009-ben Tomcsányi Mária, a magyar adás egykori munkatársa, egy portréfilmet készített Kovács Katalin és Kovács Levente színész-rendező házaspárról. Ezzel a filmmel emlékezünk a 2016 április 16-án 65 éves korában elhunyt Kovács Killár Katalin, színészre, színészpedagógusra, költőre.
Kitelepítések
2019.03.04 / DOKUMENTUMRIPORT / 23'05"
Egy emberéletnyi idő telt el azóta a szomorú éjszaka óta, amire ma már csak akkori gyerekek, mostani idősek kevese tud visszaemlékezni. Hetven évvel ezelőtt, 1949. március másodikáról harmadikára virradó éjszaka több ezer romániai családot telepített ki lakhelyéről az akkori kommunista hatalom.