A MAGYARADÁS EGYESÜLET

 

A MAGYARADÁS EGYESÜLET egy független, non-profit szervezet, amely elsősorban a közszolgálati televízió Magyar adását hivatott támogatni.

 M logo egyesulet

 

Alapítók

Mosoni Emőke főszerkesztő, Kacsó Sándor, Szilágyi Ildikó és Kacsó Edith szerkesztők. Az elképzelés szerint az egyesület társult tagja lesz a Magyar adás teljes szerkesztősége.


Az Egyesület létrejöttének háttere

A román közszolgálati televízió válságos helyzete miatt a Magyar adás már nem tud eleget tenni feladatának. Műszaki eszközökre és anyagiakra egyaránt szükség van ahhoz, hogy az Alkotmány által is szavatolt magyar nyelvű tévéműsorok elkészülhessenek. Ugyanakkor köztudott, hogy a Román Televízió birtokában van a Magyar adás teljes archívuma, amelyet, ahhoz, hogy újból nézhető és élvezhető legyen, fel kell javítani. Ez a folyamat maga után von egy sor újabb szükségletet: megfelelő műszaki felszerelést, tárhelyet, és nem utolsó sorban vágókat és archívum-kezelőket. Csakis így lehet elmondani, hogy a mindenkori szerkesztőség méltóképpen gazdálkodik a rábízott örökséggel.


Célok

A MAGYARADÁS EGYESÜLET céljai között szerepel a televíziós műsorgyártás és szórás, szakmai, erkölcsi és anyagi támogatás nyújtása a közszolgálati televíziós alkotók számára, tévéműsorok népszerűsítése, online felület működtetése, kiadványok szerkesztése és megjelentetése, szakmai fórumok, felkészítők és műhelyek szervezése, illetve fiatal tévés alkotók felkarolása.
Ezen célok elérése érdekében a MAGYARADÁS EGYESÜLET anyagi támogatást fogad el fizikai és jogi személyektől egyaránt.

 

Utalási adatok:

ASOCIAŢIA MAGYARADAS

CIF: 35210196

OTP - Dorobanţi
RO54OTPV130000942200RO01 (RON)
RO11OTPV130000942200EU01 (EUR)

 

Támogatási felhívás: itt és itt

Letölthető 230-as űrlap